Neked, aki olvasod ezeket a verseket

(Ţie, cel care citeşti aceste poeme)

 

Férjemnek, Nicolae-nak

Próbáld meg félretenni a nap gondjait, hogy be tudjunk lépni együtt annak az Álomnak a valóságába, mit úgy hívnak hogy Vers, kinyitva szíved kapuját e versek előtt, melyek számodra lettek írva. Ők akkor születtek meg az én szívemben, mikor épp leváltak a formák és gondolatok világáról és beléptek a formák és szavak világába, hogy sorsukat beteljesítve, megjelenhessenek azon a ceremónián, melyen veled találkozhat, olvasó.

 

Az Egyszerűség, ami lényegében Igazságot jelent, nem kifejezhető mással, csak a Csenddel. A világ összes szavai mást sem csinálnak, mint megpróbálják leírni a csendet. Az Önismeret, a legegyszerűbb ideál amit ugyanakkor legnehezebb elérni, minden egyes ember célja, és az egész világé is egyben, lévén ezeknek alárendelve minden keresésünk.

 

Ez a keresés néha felveszi azt a formát, amit versnek nevezünk. Költők jönnek és mennek, itt hagyva törekvéseiket hogy fel tudják fedni a Vers láthatatlan arcát, mely anélkül tekint ránk, hogy elítélne minket az Illúzió fátylának túlsó oldaláról.

 

Mondd  (Spune-mi)

Nem gondoltad

volna hogy csak akkor győzhetsz

amikor lemondva minden fegyverről,

önnön tükörképeddel fogsz harcolni

felszabadításodért.

 

Nem fogsz már azokba a

tükrökbe nézni amelyek gyengének

és vesztesnek mutatnak

bátornak vagy gyávának,

kívánság szerint…

 

Mondták neked,

de nem hitted el…

 

A tükrök nélküli országban.

„melyik lesz az arcod?”,

fogod kérdezni akkor

újra, és megtudod,

ha hagyod önmagától

megfogalmazódni a választ…

 

Mit veszíthetsz, amikor

a keresés az egyetlen

lehetséges valóság lesz?

 

Melyik az út,

kérdezi az, aki az egyetlen

úton megy amelyen megérkezhet,

anélkül hogy tudná…

 

 

Hová érkezzen,

amikor már ott van,

mégha nem tudja is

hogy ő a győztes?

 

Melyik verseny izgalmasabb

mint az amelyben

te vagy az egyetlen elszánt versenyző?

 

De hogy harcolhatsz tovább

amikor az ellenfél

amulettként hordja

az arcodat?

 

„Mondj le minden reményről”, mondták,

hogy igazán reménykedhess!

 

De mondd, mire jó a remény annak,

akinek mindene megvan már?

Vagy a visszaút ismerete annak,

aki már megérkezett?…

 

Amikor minden elenyészik (Când totul se pierde)

Nem az időmérő állt meg csak

az órákat nem mutatja

az idő mutatólapja

mely mozdulatlanul szemlélődik.

 

A perspektíva sem tűnt el

de a tárgyak körvonalai

nem látszanak a név nélküli

tér tiszta kiterjedésében.

 

Az  életnek nincs vége

de a halál sem látszik már

a horizonton a valamikori

lázadóra várva a felejtésben…

 

Minden a helyén van mint valaha

bár az egész nem jelent már semmit

amikor eltűnik az idő nélküli térben

a tér nélküli időben…

Fordította P. TÓTH  Irén